Laszlo Gardonyi | published in Mozgo Vilag, Hungarian cultural magazin 2nd vol.  2019

Painting and surfaces

 

"In painting the pristine harness of the stretched canvas constantly struggles to overcome every other element."
Clement Greenberg: Towards a Newer Laocoön

​

The central question in the oeuvre of Dénesh Ghyczy is the architectural space, the window, and the view opened by the window in relation to the painting, as it shows itself to the spectator.

The prelude for the surface- and medium reflective attitude of his paintings is the Into the Void series, which began in 2010 and deals with the materiality of the painting through surface-related problems. We see standing, falling and floating figures in unreal, painterly spaces, half submerged (Dancing Again) or obediently following the Carthusian logic (Age Dive). The central theme of the series is the contradiction between the surface of the painting and the skillfully painted foreshortening of bodies in perspective.

Later, in the Artificial Nature series, contradiction becomes harmony or at least establishes a connection. The brush strokes of the concentric waves in Fountain, or the visual fractures in Pool of Thought seem to imitate the phenomena that can be seen on the surface of the pond in both paintings. Artificial nature is usually the metaphor for the urban space. Following this thought, several works of the series deal with the relationship between architecture and the observer. The buildings are all representatives of a particular style, the modernism of the thirties, characterized by large, homogeneous surfaces and the lack of a clear separation between exterior and interior.  When placing his protagonists in a (real) space, these characteristics give Ghyczy the possibility to use the knowledge and surface-experience from his earlier series. When Real Days Break is almost an ars poetical piece, where the repussoir figure on the balcony with the classical Ion columns is not looking at a landscape, but at an abstract painterly surface.

This idea is further developed in the Inside Outside series that started in 2017. In these works, we see characters in architectural interiors, gazing through windows at painted landscapes. Large glass surfaces have a strong history in Ghyczy's oeuvre. In Echo Vision (2011-2013) lenses or special prisms seem to be placed between the image's subject and the eyes of the painter/spectator, multiplying or breaking the spectacle. Therefore, the works of Inside Outside are complex on multiple levels. The spectator is looking at a painted surface that not only bears its own materiality (in the form of paint stains) but at the same time causing the illusion of a space from where, through an appropriate medium (a window) a view opens to another space. Whether we see figures that guide our view (Curzio's Dog or Guitar Monk) or don't (Kino International), the game of painterly and painted surfaces always remains a serious challenge to the viewer.

_
 

Gárdonyi László | megjelent a Mozgó Világ, kulturális folyóiratban | Feb 19

A festészet és a felületek

 

A festészetben a kifeszített vászon eredeti lapossága folyamatosan minden más fölé próbál kerekedni.
Clement Greenberg: Egy újabb Laokoón felé

​

Ghyczy Dénesh műveinek központi problémája az épített tér és az ablak, valamint az általa megnyitott látvány viszonya a képhez, ami a szemlélő elé kerül. A képek felület- és médiumreflexív attitűdjének előzménye a 2010 óta tartó Into the Void sorozat, mely festői, a kép anyagiságára jellemző felület-problémákat vet fel. A képeken álló, zuhanó, lebegő alakok nem valódi térben léteznek, hanem egy festői felületen, abban félig belemerülten (Dancing Again) vagy éppen annak formai logikájának engedelmeskedve (Age Dive). A kép felülete és a realista módon térbe komponált, virtuóz rövidülésben megfestett alakok ellentéte a sorozat központi témája. Később, az Artificial Nature sorozatban, ellentétből összhang, vagy legalábbis kapcsolat lesz, A Fountain vízfelületének koncentrikus hullámai, vagy a Pool of Thought vizuális törései mintha éppen azokat a hullámjelenségeket imitálnák, amelyek a képeken is látható medence felületén jelentkeznek. A mesterséges természet általában az urbánus tér metaforája, ennek megfelelően ebben a sorozatban több kép foglalkozik az építészet és a befogadó viszonyával. Az épületek mind egy jellegzetes stílus, a ‘30-as évek modernizmusának képviselői. Nagy, homogén felületek, a külső és belső tér elmosása jellemzik őket, amik lehetőséget adnak Ghyczynek arra, hogy (az immár valós térbe) helyezett alakjainál megőrizze a korábbi képek felület-tapasztalatait és hatásmechanizmusát. A sorozat szinte ars poetica-szintű darabja a When Real Days Break, ahol a klasszikus ión oszlopok alkotta tornácon álló repussoir figura nem az elébe terülő tájat, hanem egy absztrakt festői felületet néz. Ezt a gondolatot fejleszti tovább a 2017-óta tartó Inside Outside sorozat. A képeken jellemzően belső, zárt térben ülő figurákat látunk, akik ablakokon keresztül néznek ki valamilyen festett tájra. A nagy üvegfelületeknek komoly előzménye van a festői életműben, a 2011-2013-között készült Echo Vision sorozatában a kép tárgya és a festő/szemlélő tekintete között mintha prizmák, vagy különleges üveglencsék helyezkednének el, amik megsokszorozzák, megtörik al átványt. Az Inside Outside képek ennek megfelelően többszörösen összetettek. A néző egy olyan festői felületet néz, ami nem csak magán viseli saját anyagiságának a nyomát (festékfoltok képében) de egyben egy olyan tér illúzióját is kelti, ahonnan egy megfelelő eszközön (az ablakon) keresztül egy másik térre nyílik kilátás. Néha szerepelnek a képen alakok is, akik a tekintet útját mutatják (Curzio’s Dog vagy Guitar Monk) néha nem (Kino International), a festői és festett felületek játéka mindig komoly kihívás marad a befogadónak.